A kiszolgáltatottak

Éj s pince. Kint végzet ugat. Először gépágyúk s bombák. Majd csönd. Vége? Közben puskatűz pattog. De már egyre többen mozdulnak: remél a kis, figyelő kör. Iker dühükkel becikázva ekkor s akkora okkerfényben, hogy a hökkent visszhang hülyülten dadog és a döbbent agy kihagy zegzug csattanásaikkor, még villám, kettő! Rájuk! Oda! – És ők, egy percre ég s föld rogyásába nézők, úgy érzik, mintha gerincükön átgyúlt seb volna az érc, mely, lenn s odafenn, vízszintesen és függőlegesen, a bőgő űrben ide-oda száguld.