Szerény túlvilág

Egy túlvilág mégis van, a tied: szerény túlvilág! Együtt hal velem; de más ábrándnak is reménytelen… (Óh, ürülő pokol, emlékezet!) Hol vagy, Drágám? És hol, ti, többiek? Minden oly zord s nyers! Fáj az értelem, de nincs hová bújnia: idegen csönd dermeszt néma csillagtereket. Gondolatom messzi napok felé tapogat, boldog fényhazák mögé; de az öröm csak másodperceké! Te voltál jó, áradó delej, élet! Te, csonthalom ma, roncs váz, tavaly ép test… S tűnt kapuk, ti, csontközi, puha részek!