Szerény túlvilág
Egy túlvilág mégis van, a tied: |
szerény túlvilág! Együtt hal velem; |
de más ábrándnak is reménytelen… |
(Óh, ürülő pokol, emlékezet!) |
Hol vagy, Drágám? És hol, ti, többiek? |
Minden oly zord s nyers! Fáj az értelem, |
de nincs hová bújnia: idegen |
csönd dermeszt néma csillagtereket. |
Gondolatom messzi napok felé |
tapogat, boldog fényhazák mögé; |
de az öröm csak másodperceké! |
Te voltál jó, áradó delej, élet! |
Te, csonthalom ma, roncs váz, tavaly ép test… |
S tűnt kapuk, ti, csontközi, puha részek! |
|
|