Igy semmisűlsz meg

Dolgoknak kezdel lenni rokona, halkulva, lassan, halkúló agyamban, amelyekben már szétválaszthatatlan a fogyó egykor s a növő soha; s lelkeknek, mikről csak a rege s a vágy tud, ha tud még; álmontúli dallam, semmibe tűnt víz az üres patakban, tűnt vizeknek még tűntebb moraja. Igy semmisűlsz meg. – Mohák, csillagok, foszlik minden, oldódik, párolog (s be villámgyorsan, ha rád gondolok!): ércfogú eszmék közt hús-szenvedések zokognak, s amit elhalva mesélnek, rábeszél, hogy terólad se beszéljek.