De hátha te is…?

De hátha te is így voltál velem?!… Mérem, századszor, a szabadszerelmet s angyalpéldáit a leghűbb sziveknek, de vergődöm csak és kételkedem: hátha te is így, így, emberien, részleges becsületben, így viselted a bűnt s a gyönyört, lelki-testi terhed, így magyaráztad, s kényszereiden el-elborzadva fürkészted, ki vagy, míg össze nem tört egy rossz pillanat: amiatt vagy már rég a föld alatt?… Óh, végzet romlékony kalandja!… Tetszik, nem tetszik, saját férgei kikezdik az élőt, még mielőtt sírba fekszik!