113.

„A nyomorúlt!”

„A nyomorúlt!…” – suttogtad, s nem tudom,
ki volt s mit mondott-tett a nyomorúlt.
De emlékszem, mily hideg árny borúlt,
mily undor borzadt végig arcodon;
láttam: az ily névtelen fájdalom,
ha néma is, tisztít, bár úgy lesújt,
hogy porlik benne a jelen s a mult,
mint halálban az élő hatalom.
„A nyomorúlt!…” S mégsem a könnyedet
mentem törölni!… Bár több szeretet
lett volna bennem igazság helyett!…
„A nyomorúlt!…” Tudtam, szivedbe szúrtak,
s hallgattam, sértődötten, a hiúak
gőgjével, én, én, a még nyomorúltabb!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]