Szinház

Hogy menekűlt az a réműlt kukac, mikor szétbuggyantottad rejtekét! hogy bújt, vissza, az eltűnt éjbe! még beljebb, a mag alá! hogy bújt csupasz titka be a takaró húsba, az áldott édenbe, a biztosba!… Szép vonaglása tán hóhéra kezét átkozta, s azt jósolta: „Nem maradsz rejtve te sem a romlástól! nem a leleplezéstől: életed ura a vak véletlen!”… Sorstragédia szinháza lett az a kék szilvaszem… S hőse? Úgy fájt, mint bennünk, kedvesem, bűntudat, néha, s halálfélelem!