Mindez, s még több!

Elmegyek én tavasszal, elmegyek, elmegyek én megint a szakadékhoz, hol majdnem boldog voltál, s ha elég gyors nem lesz, kibontom megint a kövek rabságából a kékcsengős vizet, ahogy valaha veled: könnyü szél hoz uj életet, kék ég aranya céloz szivünkbe, és megkérem a kezed, és fiatalok leszünk ujra, és szemem egész nap csak szemedbe néz, s egy nap ezer év lesz, s az is kevés, minden kevés lesz!… Megyek én, megyek, s ez így lesz, drágám! Miért? Mert hiszek: mindez még jár, s még több, nekem, s neked!