Egy éve írtam

Egy éve írtam: „Köszönöm!” s: „Ne félj!” – tavaly ilyenkor, januárban: ezt még láttad, s a társát, hálám két szonettjét, s óh, hogy örűltél! Sors és szenvedély jajdúlt bennük, husz év bősége, mély szüksége, önzés, de már olyan egység, mely tudja, hogy nagy parancs őrzi rendjét és vállal mindent és mindent remél. Mért mondtam hát, hogy: „Ne félj”? Sohasem sütött szemedből úgy a szerelem, (húsz nap múlva temettünk, kedvesem!) „Ne félj!” Mi volt ez? Mily jós rezdület? Mire gondoltam? Nem féltettelek, mégis tudtam már szörnyű végedet?