89.

Végérvényesen

Hogy oly egyszerre, s végérvényesen,
az külön dermeszt! Csak a szörnyü tény,
mely mindennél több (hogy nem vagy, szegény
barátnőm!), csak az némítja szivem
szüntelen háborgását tetteden,
csak a belátás, hogy úgysincs remény,
páncél s varázsszer… Hideg és kemény,
gyémántkemény a tőröd, szerelem!
Hogy egyszerre! – Van irgalmas halál…
S végérvényesen! – A tiéd sivár,
mint volt: nem enyhűl s mind mélyebbre fáj…
Puha voltál, jó, meleg, kedvesem:
arra vágyom, arra emlékezem…
S most zord s kemény vagy, végérvényesen.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]