Az álom roncsai

Zsivajgó parton álmom roncsait nézem sóváran, tündér hordalékot, tűnődve, hogy torlódtak össze, és hogy rögzíthetném-e tarka képeik: kétes jóslattal biztat némelyik, s van köztük gúny, rém, borzadni elég ok, titkos, nagy jelek, bár csak buborékok, s egy-egy néha rólad árúlkodik: ilyenkor ujra látlak, félig ébren, éji vendéget, ki gyönyörüségem s nyugtom vagy, ahogy voltál, élve, régen: de jön a reggel, s józanítva, s éppoly siváran, mint más vigaszt másokéból, kimos agyamból a nappali téboly.