Nemcsak emlék vagy

Nemcsak emlék vagy, amikor siratlak, bár csokrom rég por porló sziveden, folyton ujít a folyton uj jelen s benned jajdúl, ami fáj, ami zaklat. Irígylem sokszor, hogy a föld alatt vagy s csodálom erőd, gyönge kedvesem: a rosszat, gúnyból, jónak hirdetem s a szörny halált irgalmasnak, okosnak. S tán épp ez éltet: nem elég kietlen a közönyöm, még jobb fájni, szerelmem még nem engedett el (ahogy te engem): ujjászületsz jajomban napra-nap, s bár legjobban a vesztes vágy sirat, sok más néma kín szóló szája vagy.