Zárúl az év

Csak mert már mondtam, ne mondhassam ujra? Ne fájjak, akkor majd elhallgatok! Zárúl az év, de én minden napot tartanék vissza, vissza még: ne nyujtsa nemléted még hosszabbra, szomorúbbra; s mert naponta ötszáz vers átsajog, ötezerannyit fáj naponta, hogy megírni erőm csak sorokra futja. Képtelen álmok örvényébe veszve: Feltámasztani! – kisebb mi lehetne csoda, amire lelkem még figyelne?! Egész éven át folyton ezt csináltam, s szivemen ma is ugyanaz a gyász van, ami a nyilt sírnál volt februárban.