Kár volt, vagy megérte?

Hang suttog: „Bűnben s ezen a napon lettem, huszonöt éve, az övé. Ez még átsajog. Hogy fejfám fölé hajlik-e néha, nem látom-tudom. Sok év alatt sok gyönyör s fájdalom vezette utam e mély ágy felé. Föld- s deszka-vért zárúl szivem köré. Nem vagyok: általa gondolkozom. Emléke vagyok! Ahogy az a nap kiszolgáltatott, úgy kezébe ad – sőt jobban – e sír; de csak pillanat jut már neki is, hogy, kezdetre-végre gondolva, s ha tud még törődni véle, döntsön… Óh, dönts hát: Kár volt? Vagy megérte?!”