Téli varjak

Tér s szív itt fog, de időben, kopásban mind messzebb kerűlsz. Sovány fák alatt nézem esővert, fagydúlt sírodat. Öreg vagyok, bennem is mennyi gyász van! Nemcsak amit életedben hibáztam s nemcsak az önző veszteség sirat: minden bőségem teveled apadt, veled a föld minden kegye irántam. De kár, kár! Mi? A romlás! Fogait hullajtja a vén. Sír? Káromkodik? Hallgat az idő, nem vitatkozik. A sír sem. Vagy még? Körben közeli varjak néznek, magányom társai. Csontos varjak. A tél barátai!