79.

Téli varjak

Tér s szív itt fog, de időben, kopásban
mind messzebb kerűlsz. Sovány fák alatt
nézem esővert, fagydúlt sírodat.
Öreg vagyok, bennem is mennyi gyász van!
Nemcsak amit életedben hibáztam
s nemcsak az önző veszteség sirat:
minden bőségem teveled apadt,
veled a föld minden kegye irántam.
De kár, kár! Mi? A romlás! Fogait
hullajtja a vén. Sír? Káromkodik?
Hallgat az idő, nem vitatkozik.
A sír sem. Vagy még? Körben közeli
varjak néznek, magányom társai.
Csontos varjak. A tél barátai!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]