A szép lepke

Fúj s fagy. Hol a szép lepke? Szüntelen visszajárt a házunkhoz, fekete bársonyát gyöngy- és láng-csík szegte be, úgy cikázott itt az őszi hegyen, s, fázós vendég, a langyos köveken meg-megült tíztől háromig: vele jött és tűnt a fény napi ereje. S már nem volt társa, akárcsak nekem. Mintha valaki küldte volna, itt élt; szerettem szárnyán a sok nyári színért; szerettem, mert szép volt s halálraítélt. Most esik, fúj s fagy. Megvan? Hol lehet? Táncában a törékeny életet láttam: rögtön rád emlékeztetett.