Robbanások

Hasonlattá vált minden, amikor, repeső hit s vágy, bűnön, szégyenen győzve megnyiltál, s szökőkút-szivem számból a szádba ömlött, majd, komor csöndben, mint aki halált ostromol s életet akar, tűz-vér-részegen kapuidat keresve hirtelen érezte, hogy már befelé hatol, szived felé, oly hús-barlangon át, melynek selymét csak jelezte a szád, őrjítő selymét, selyemcsók-falát: gondolatunk még egymásért kiáltott – és robbanások, némák, óriások, rázták, keverték bennünk a világot.