Alkatrészemként

Tudom, csak ember, sok és semmi voltál, mint a többi nő, mint azok, akik nem velem osztották meg bűneik és erényeik kincsét: ima, oltár nem jár neked se: de most, amikor már nem vagy, s mégis, mint soha, s társaid örömeink tizedét is alig adhatnák, áldva állok a sirodnál. Énhozzám kötött legjobban az élet (nekem gyönyörnek, neked szenvedésnek): ki fájhat így, ki sirathat s dicsérhet? Alkatrészemként s nem saját magadban, külön, nekem vagy óriás halottam, Sors, te Egyszeri s Visszahozhatatlan.