Hiányzó köznapok

Talán gyors bukás lett volna veled élnem: most mégis ez a legnagyobb fájdalmam, a mulasztás: az, ahogy lemondó büszkeséged szenvedett s ahogy titkolta! Nyugodt életet kivántunk, s bár sorsunk többet adott, hiányzott csókunkból a köznapok üdve-terhe, a próbált szeretet közele, rend, biztonság: ami nagy volt, az a szüntelen ujuló kaland volt, melyre annyian vágynak: összekapcsolt, de szét is törte boldog éveid: be szánalmas az élet, be irígy, hogy egyféle csak és hogy oly rövid!