Maguk láthatnák benned

Még emlékszik rád, ez, az, Óh, szegény, mondják itt-ott. De senki sem sirat (minek is? mit segítene?), hacsak fiad s majd unokád nem; vagy ha én – S nemsoká széles e föld kerekén versem őriz csak: mint ez a nyarad, tavaszod s őszöd, még jobban szalad majd, nélkülem, a többi… „Költemény!” legyint tűnő példádra az Idő: lesz – most is van! – elég gyönyörü nő s túllapoz rajtad: nem árny-szerető, élő gyönyör kell s élve jajduló kín!… Pedig, tűnődve a vég hírhozóin, maguk láthatnák benned olvasóim.