Idegen nő egy vitorláson

Kék víz röpűl, csattognak a vitorlák. Bronz lábadtól vérpiros torkodig érezlek: nevetsz – csillag-fogaid szikráznak. Hajad, turbánod kibontják a nyári szelek: gyönyörű kis ország, gyönyörű, zárt világ vagy: ahogy itt vezényelsz, nincs férfi, hogy vágyait ne hívnád, édes, emberi valóság! Kék víz s kék ég közt visz a csónakod, s én közben valakire gondolok. Be gyönyörű vagy! üde és nyugodt! Kint nyugodt, de bent tűz, láng, repeső vagy! Az a valaki – – Te élsz, és erő vagy!… És elfordulok: bármi vagy, nem ő vagy.