47.

Két halántékom között

Agyam belseje lett egész világod,
mint rab csillagra, figyelek reád:
gondolatom tükrös csövein át
kilátsz, szikra, s vissza magadba: látod
amit én, őröd, fürkész csillagászod,
és ami voltál: óh, de mennyi rács
– nem a tieid! – szűkíti tovább
lángod, mely tőlem menekűlni vágyott!
Itt vagy, bennem, anyagtalan kisértet,
s legalább félig ma is csak teérted
történik mindaz, amit teszek, érzek:
itt vagy a két halántékom között –
s messzebb, mint fényévtengerek mögött
a Véga s a Nagy Andromeda-Köd.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]