Két halántékom között

Agyam belseje lett egész világod, mint rab csillagra, figyelek reád: gondolatom tükrös csövein át kilátsz, szikra, s vissza magadba: látod amit én, őröd, fürkész csillagászod, és ami voltál: óh, de mennyi rács – nem a tieid! – szűkíti tovább lángod, mely tőlem menekűlni vágyott! Itt vagy, bennem, anyagtalan kisértet, s legalább félig ma is csak teérted történik mindaz, amit teszek, érzek: itt vagy a két halántékom között – s messzebb, mint fényévtengerek mögött a Véga s a Nagy Andromeda-Köd.