Maradék élet

Igy beszélgetünk, s egy-egy percre oly jó, hogy gondolatban veled lehetek… Be felezném érted életemet, ami még van, csak érezném a forró gyönyört (amelyhez nem volt s nincs hasonló), mit jelenléted adott: képzelet fűtötte bár, én tőled és veled kaptam, csak tőled! És most a koporsó s a sír, a farkasréti… De minek folytassam, édes? Nincs tenélküled, nincs valóság, s minden öröm beteg: szó vagy csak, szó a vágy és a hit és a sok emlék, mit felgyújt még, néha-néha, az öncsalás, az élet maradéka.