Kéküveg nyár

Kéküveg nyár, és lent a Balaton kéküveg rétje… Hol vagy?… Mindenütt élet, erő, fény! Csordúlt méz a fürt a tőkén… Óh, hány ily forró napon jártunk itt, nem is sejtve, mily nagyon teremtjük egymást! Fejed itt feküdt, most még átnézek rajta: általüt, ködkép, húsodon a fű!… Fájdalom és sóvárgás hoz s fektet csak ide, s tiltakozás, a szív bolond hite, hogy nincs Sehol, nincs Többé-Sohase: a vágy, hogy ami jó, mind veled éljem, édes megszokottságom, drága mérgem; vagy hogy te oszd meg kétségbeesésem.