Mulasztások

Mindig így most már? Jóvátehetetlen mulasztások sajdúlnak, fojtanak, tervek emléke, amelyekre csak titkon gondolt a vágy, oly lehetetlen ábrándoknak tűntek föl, szárnyszegetten röppent remények, miknek, hogy becsap, hangját fogta a lélek, mialatt jajai nyiltan sírtak a tiedben: azok, igen, jajaim szüntelen visszhangzottak benned is, kedvesem, teher voltam csak ezer terheden, gyáva, én, kit kerűlt a hit, a tett: elpazaroltam édességedet, minden keserű most már, nélküled!