„Isten békéje!”

Sehol se tudtam lenni, hogy oda ne kivánjalak: minél kedvesebb, annál fájóbb volt szép s jó nélküled, annál forróbban vágyott szivem a társra, terád: a Mindenség maga gyógyult – s én benne – amikor veled voltam, vagy ha csak előlegezett az együttlét reménye-mámora. „Isten békéje!” – mondták valaha a boldog szerelem álmaira, ezt a békét nem érzem már soha: soha a Legfőbbet, bár te se hittél, a Titkot! Azt, kit, mig voltál-szerettél, Kedves, legjobban Te közvetitettél.