Annak neve
Nő voltál, édes? Ember? Sugaras |
május zengi megint az életet, |
nászőrűlt erdő. Jártam itt veled, |
s hugaiddal is, éppily vad tavasz |
ünnepén, éppígy beleveszve az |
örök mámorba, s alig lehetett, |
ami történt, testileg, kevesebb, |
ha te voltál, ha más, az Egy-Igaz |
Csoda tolmácsa… Mégis… Gyönyörű |
bár a roppant ég s a parányi fű, |
emlékezni mégis be keserű, |
be koldus-kín ma!… Mert király lehettem, |
az voltam, az, minddel a szerelemben, – |
de, hogy veled mi, annak neve nincsen. |
|
|