Folyton átlengsz…

Folyton átlengsz gondolataimon, mint könnyű szél, vagy mint az ibolya ég váratlan villanó mosolya, s néha már, mint egy édes hatalom érintésétől, szivem s homlokom nyugodni simúl: ha sajog is a „nem vagy” sebén a „voltál” vigasza, szeretnék élni. Mért? Majd megtudom. Meg kell ismernem minden emberit, ha üdvözít, ha pokolra taszít; és rád gondolnom olyan jól esik! Igy is együtt vagyunk mi, kedvesem. Míg élek, élsz: éltetlek. S te nekem segítesz, ugye, szív a szivemen?!