26.

Ugye, az voltál

Mit rádfogok, a jó s rossz rengeteg,
nem úgy, mint míg tilthattad! Sose tudtam,
mi vagy: tanítottalak s én tanúltam
tőled oly végső édességeket,
hogy azoknak, s forrásuknak, nevet,
szólitani, a földi nyomorúltban,
és hálálkodni, földről égbe hulltan,
csak képzelet adhatott. Képzelet,
ugye, mindig az voltál? Nem igaz,
hogy itt hagytál, meghaltál: nem igaz,
hogy emlék volnál: semmi sem igaz,
– ez se! – hisz, ha rég, ma csakugyan az vagy,
csak az vagy, s egészen az, gondolatnak,
– jaj érte százszor! – aminek akarlak!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]