Huszonkétéves

Huszonkétéves voltál, amikor kezdődött, negyvenhét, hogy befejezted: velem telt hát jobb fele életednek, s a fecskeszárnyú tavasz már sehol nem lát: sirodról csörgedezve foly a maradék hó és jég: ami benned ember volt, megszűnt, vagy már csak a vesztes szivek fájó tükrében haldokol. Az enyémben legjobban, legtovább: kezded uj léted első tavaszát, te, tavaszom huszonöt éven át s oly tavasz most, amelytől rettegek, kimerűlt vagyok, üres és öreg: magaddal vitted érzékeimet.