Visszacsókolhatatlan

Kötött, rég, a rossz is, a fájdalom, mit, egymást féltve, egymásnak okoztunk: hogy kötött s nevelt! Most felel a sorsunk, sebeink mért izzottak oly nagyon: hogy túlizzék rajtuk a hatalom, mely együtt-tartott: mindig haldokoltunk születésünkért: mindig jobb a csókunk így lett: így maradt vágy és alkalom mindig a régi, első: így örök, így olyan teljes: ezerszerte több, mint remélhettük… De ami ma köt, mind csak szép s jó már: minden pillanatban szivedet érzem szivemben s agyamban, Csókom, te, te, Visszacsókolhatatlan!