Megszületés

„Volt szemem”, írtad egykor, „volt fülem s nem láttam, nem hallottam, semmi nem volt ajkamon íz, vagy ha volt, idegen volt: remény és tudás gyermekhitemen nem sajdult át még, élet, sohasem: pára, melyet gyors szél hoz s ujra elhord s az üres nap s a jelentéstelen hold festette, ahogy tudta, felszinem”. Igy írtad. Aztán: „Harsant a világ, képek nyilalltak, rémek és csodák, ízek csendültek ereimen át.” „Látok,” mondtad, „és hallok: megszülettem: kín és gyönyör gyúl melletted szivemben.” S felsírtál: „Tarts meg, teremtőm, szerelmem!”