Tétova angyal

Voltál szép, óh, álomszép: gyönyörű, tétova angyal! Csordúl a szivem, ha sziromarcod visszaképzelem, fény-árny hajnalod sóvár s kishitű pompáját, s azt a gyász- és mézizű nagy májust, melynek őszünk nézve sem felejti vad káprázatát szemem: voltál szép, óh, nagyon szép, gyönyörű! De szebb lett érett arcod egyszerű mosolya, a megszenvedett derű, a segítő okosság – noha hű társad maradt a riadt régi angyal, aki voltál, s a sziromgyönge hajnal… Mily rémek titkát vihetted magaddal?