16.

Tétova angyal

Voltál szép, óh, álomszép: gyönyörű,
tétova angyal! Csordúl a szivem,
ha sziromarcod visszaképzelem,
fény-árny hajnalod sóvár s kishitű
pompáját, s azt a gyász- és mézizű
nagy májust, melynek őszünk nézve sem
felejti vad káprázatát szemem:
voltál szép, óh, nagyon szép, gyönyörű!
De szebb lett érett arcod egyszerű
mosolya, a megszenvedett derű,
a segítő okosság – noha hű
társad maradt a riadt régi angyal,
aki voltál, s a sziromgyönge hajnal…
Mily rémek titkát vihetted magaddal?
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]