Bolond tükör

Folyton uj dolgok történnek, s te most már kivül vagy rajtuk. Borotválkozom, s eszembe jutsz: könny csordul arcomon és megállok: céljaim fele voltál és fele szabad tetteimnek, óh, bár több lettél volna! Élek, folytatom a munkás napot, s minden utamon együtt kisér a dús emlék s a sóvár hiány… De minden könnyem és utam mit ér? mit, édes társam, társtalan? A valóság, a jelen, oda van! Csak tükröd őriz, tükröd, én, a lélek, tükör, melyből kirepűltek a képek, bolond tükör, mely azt hiszi, hogy éltet!