Önvád
| „Önzésem szeret!” – vádolom magam, |
| s fájva nézek zaklatott tudatomba. |
| (Te is mondtad!)… Nos, és ha ennyi volna? |
| Ha önzés volna húsz év úntalan |
| ujuló szükséglete: csakugyan |
| gyengűlne tőle lelked hite arra, |
| ami legfőbb öröme és jutalma, |
| hogy a gyönyörben biztos társa van? |
| Nem tudom én, kedves, mi meddig önzés, |
| és vállalom, ha az hajt. Soha még |
| nem úntam édességed: ez elég |
| megnyugtatásnak, ez multat, jövőt és |
| jelent úgy átfűt, hogy a szenvedély: |
| „Köszönöm!” súgja, s hálám, hogy: „Ne félj!” |
|
Ostrom után
| Ostrom után, két börtön közt, mikor |
| jajban, tűzben, még mindig háborúban, |
| s ki hogy, boldogabban vagy szomorúbban |
| mint valaha, futottunk mind, komor |
| igazunkért, százezrek, s életünkért, |
| s én tudni, hogy megvagy-e: „Neki ő kell!” |
| gúnyolt barátom: „Máris ő! A nő kell! |
| azt lesi, poklát felejtve, a tündért!” |
| Tudta volna csak, csak sejtette volna, |
| mid voltam neked két évtized óta, |
| s mi nekem te! Nem csacska szerelem: |
| családomon túl, családomon innen |
| bőség és szükség, ha semmi, ha minden… |
| S hogy ma is az vagy, köszönöm, szivem! |
|
Képzelt képzeleteddel
| Képzelt képzeleteddel képzelem, |
| hogy idegondolsz, kedves, mialatt |
| gyors kerék visz: sóvár magányomat |
| hívja magányod; együtt vagy velem, |
| ahogy veled én, és ahogy nekem |
| vigaszt csak képzelt jelenléted ad, |
| fájdalmad fájdalmamban érzi csak |
| enyhűlni szorítását sziveden. |
| Képzelt képzeleteddel képzelem, |
| hogy együtt vagyunk: az enyém kevés |
| volna, magában, míg így, szüntelen |
| kettőződve, mint tündér repesés |
| hoz-visz-cserél s egyszerre két helyen |
| egymásba zárva tart a szerelem. |
|
Vezeték
| Nem te csókolsz, ha csókolsz: ne rajongj, |
| ne hősködj, ne istenűlj oly nagyon; |
| vezetéke vagy, eszköze, bolond |
| játékszere, hullám csak a tavon, |
| a tengeren, porszem a sivatagban, |
| mely feldobott s elmerít: ugyanabban |
| a gyönyörben villámlik a barom, |
| a behemót szörny s az éppoly buta |
| vakondok vagy a pici muslica, |
| mikor párzik, – gondolj a termeszekre, |
| ha dagad benned az én, a dicső, |
| s a csillagokra: Ő, a Titok, Ő |
| üt át rajtad magába: kedvesedbe! |
|
|