Hőscincér

A deszkává szeletelt, szomorú fatörzsben fejsze, gőzfűrész, gyalu mind elkerűlte: öreg évekig nem tudtuk, a halottban mi lakik. Ma aztán, reggel három tájt, mikor oltottam, ijesztőt reccsent a polc… Mi az? Szú? Egér? Kisértet?… Agyam szorongott; s bátran, céltudatosan őrölt a titok… Tán a túlvilág fúr puskacsövet rám a falon át? Kém? Betörő? Nem mertem gyújtani… A láthatatlan rém a hajnali órákra ki- (vagy be-) rágta magát; s nyíl koccant ablakomnak. „Az anyád!” – pattantam… Zsupsz! Tán szárnyas skorpiót vertem le?… Nem: hőscincért! ragyogót!… Lent ujjnyi lyuk s lisztpor… Szántam szegényt… Öt évig készült. – Vége. – Minek élt?!