Elismerés

Vendégségben volt nálunk az apám; roskatag már s nyugdijas. Volt-e rám büszke? – sohase tudtam. Sorozat könyvem alig érthette. Neki csak a visszhangjuk számított, gondolom, s a család híre; igy szomszédokon mérte s a helyzetemen: ki vagyok; s az bizony sanyarú volt. Míg papok dicsértek – (Mihály bácsi!) – valamit érzett, „amivel büszkélkedhetik”; csakhogy Mihály már nem élt… Nos, hogy ott volt nálunk s az új könyvre hallgatott, a majdnem-kész „Tücsök”-re, hirtelen itt-ott könnye buggyant, majd csöndesen, mert Klára hivta, hogy kész az ebéd, megigazitotta pápaszemét, s szégyellősen magához szoritott: „Hát ez, fiam… valami… nagy dolog.”