Köszönöm!

De nem csoda: ahogy még sohase, nyomott az élet. Képek üteme, szavai, ti gyorsabbak voltatok, egy éj alatt mindent elmondtatok, én lassúbb, hisz volt rá elég okom. De némúljon végre a fájdalom, hiszen hálától csordul a szivem, hálától újra s ezerszeresen: tavaszi tücskök, ma kapunk alatt megint hallottam a hangotokat, az örömét… Köszönöm!… S köszönet nektek is, nők, barátok, emberek, kik, mikor minden remény elhagyott, segítettetek, vígasztaltatok, Buda, Sóstóhegy, Békés, Pest, Tahi, Ózd, Igal, Patak: hazám szivei: áldjon meg, Akit, ha hisszük, ha nem, Istennek mondunk közönségesen!