A fehér táj

A fehér táj, kint, az emeleti ablakon túl, amely keretezi, a fehér táj, melyet két téglalap üvege japán metszetnek mutat, a fehér táj majdnem egész üres, tagolatlan, s csak ha nagyon keres, még árnyalatot is csak úgy talál a hontalan szem a tejszín homály imbolygásában: olyan sűrű köd kavarog a fehér mezők fölött s oly magasan, hogy földet-felleget egybemos-meszel: a semmi lebeg köröttünk, a semmiben lebegünk már órák óta, az lebeg velünk: csak lent, a kép jobb sarkában, alul, dereng pár ág: a fehér égbe nyúl egy tar fa: varjú ül a tetején, s az fekete, fekete, mint a szén.