Galagonya

Hogy megy ez az álló galagonya! Rőt bogyóin át ami valaha volt, az áramlik, legelső nyara. – Honnan és hova, Növény, te örök? Csövekbe zárva gyökér s mag között sose hagyod el dolgos börtönöd, soha, te, majdnem mozdulattalan, és mégis haladsz, lassan, biztosan, ahogy óvó alagútjaiban belülről, lassan, kitüremkedő mozgással, titokzatos agyvelő, a termeszállam épül. Vak erő, vakon is látsz? Ágbogas ritmikád türelme Év s Nap roppant taktusát maggá lassítja: azaz lépsz tovább a közös táncban, s ami valaha, magadba zárva a végben is a kezdet maradsz, Egy, Te, Galagonya.