Légiriadó

Ágyú, tűz, vér, fekete robajok helyett fehér durúzsolás? Dohog a kazán, kék-zöld tündöklés a táj, a fedélzetre parti lepke száll és ahogy hanyatt dőlök a padon, nem a folyón, a felhők közt uszom: vágytalan ringás, szent semmittevés gyógyít, unalom édessége és egyformaság: keringő szigetek s a sík part szépsége, fűz-ligetek… Ugató tankok, kormos vonatok helyett a fehér hajó: hol vagyok? Háborúban? A mában? Huszonöt év minden tűnt öröme összefut e hihetetlen napba a Dunán, és csak sóhajtok, mikor délután légiriadóra bődűl a gép… Végezz itt, ha kell, Rettenetes Év!