Közös sors

Egyenruhában vagyok, egyszerű egyenruhában, mint a réti fű. Egyenruhában, mint a búzaszem, kezdtem, folytatom s végzem életem. Az egyenruhás tömeg alkotott, mindenkihez nagyon hasonlitok. De hajtom fejem a titok előtt. Nincs már énbennem se szégyen, se gőg. Mert indíthat gyár, a természeté, egyetemes, nagy céljai felé, bármi vagyok is, szabvány, szerkezet, magam örülök, magam szenvedek, ahogy a harmatot s a nap tüzét csak külön szálain érzi a rét, vagy ahogy a kiégett földeken egyenkint hal meg a sok búzaszem. Együtt és külön, se szégyen, se gőg: hajtom fejem a közös sors előtt.