Kettős hazánk

S csak így érdemes összebujni, csak így, az Én végső, leghalálosabb megnövekedésében. Valami váltás ez, testé-léleké: mi, ti: közös út; de még nénéd vagy hugod soha senki el nem mesélte, hogy ti hogy repültök. Ezek, csak ezek fontosak, ezek a szárnyas tüzek, ezek a lángnyelvek: mögötted a, mögöttem a titok: szent árama tölt ki s csap át rajtunk valaminek, ami tán a legszemélytelenebb az egész életünkben. Te, tudod, hogy te nem te vagy, én nem én vagyok? Kapcsolók mindaketten! Utazunk, tán a kéjes villamosság vagyunk, az ízünk fény, tapintásunk zene s kettős hazánk egy csillag belseje.