Felejteni?

Idegeidben azt a lobbanást, tudod, melyiket, a villámcsapást, amely megolvasztott, megvakitott s egy percre csillagokig tágitott s az utat közben, mely lángként sodort és mind a jót, ami előtte volt s az utózengést, mely oly lankatag zsongatta még ájult tagjaidat, mondd, a zuhogó, görcsoldó varázst, testedben azt az édes robbanást, azt a legfőbb, közös pillanatot, melynek nevet még semmi sem adott, hacsaknem vallás, s amelyben velem együtt haltál-születtél, gyermekem, mondd, de csak úgy mondd, hogy ne mondd ki, mit, mondd, édes, azt a percet, s társait (ne is szólj, elég ajkad mosolya) – el tudnád felejteni valaha?