Rémület

Ahogy hideg hasukkal mereven összetapadtak, az a szerelem, az a látvány a régi temető árkában a hídroncs s a barna kő között, ahol a hegyről lejövet megláttam őket, az a jelenet azonnal meghökkentett, bár alig értettem, s inkább hogy egymást ölik vagy tán már meg is ölték, valami effélét gondoltam, még akkor is, mikor kissé megemeltem, előbb (miként hittem) a férfit, majd a nőt: aztán valami megborzongatott s egyszerre minden eszembe jutott: kettős gyönyörük négyes kapcsa, és hogy most hetekig így maradnak, és egyebek, Én, Te, s Isten, s így tovább – És réműlten néztem a két csigát.