Cila
| Cila, Cilu, Cinciri-Minciri. |
| Itt sétál az íróasztalomon: |
| nők vonulnak át tükrös agyamon. |
| Ha valami jó az eszébe jut, |
| mint két szikrázó, vörös alagút |
| gyúl s mélyül rögtön kék-sárga szeme. |
| Légy zümmög tova – szinte száll vele |
| s aztán tíz percig nézi a plafont: |
| mi az a gyanus kis fekete pont? |
| Az imént papírral futballozott, |
| függönybe, szőnyegbe csavarodott, |
| most felugrik, a fűtőtestre ül, |
| könyvekre, az a helye. És örűl, |
| – nem, nem örűl: ásít, nyujtózkodik, |
| végül göngyöleggé kunkorodik. |
| Cilu, Cinciri, hófehér Cila! |
| Úgy sajnálom, hogy nem beszél soha… |
|
|