289.

Varázs-tó

S megint kimentem a rétre, megint
néztem az égő áradást, a színt:
egy új égbolt új csillagtengere
repült le velük a völgybe, ide?
a hajnal? a szivárvány? Hirtelen
belerohantam e nagy, végtelen
szépségbe, ölelni akartam a
rétet, csókolni a millió csoda-
virágot, enni, fürdőt venni szent
ifjúságukban, meggyógyulni, mint
varázs-tóban a beteg: részegen
hajoltam le, arcomon, szememen
éreztem a cirógatásukat:
óh, hogy locsoljam üde habjukat
egész testemre?! Gázoltam az üdv
hullámait, szívem fájt, reszketett,
s ameddig csak elláttam, mindenütt
húrik s heterák tánca lebegett.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]