A virágzó havason

„Ferkó…” – kezdtem. Barátom olvasott. „No?” – nézett föl; de látva, hallgatok, visszabújt a könyvébe… A szivem még hangosan vert, mert a réteken – onnan jöttem, a Bisztra-völgyön át – esküszöm: élt a tengersok virág, s ahogy gázoltam, sárga, rőt, lila s fehér tündérek, a nyár ostroma, vettek körűl, fény-ajkak, tűz-szemek, szervek, pompázók, szemérmetlenek, amiket más leplezne, lobbanó lidércek, éhes karok, tátogó virágok, ahogy soha, s annyian, mint soha még, combomig, magasan nyujtózva, föl, föl, ágyékig, övig, s úgy viháncoltak… „Láttál valamit?” – villant megint Ferkó nyugodt szeme… „Szeretném tudni, bolond vagyok-e.”