Különbéke

Ördögöt angyal, a gonoszokat gyűlöltem előbb, a gazdagokat; aztán mindenkit. Megútáltam és megvetettem az embert, az egész földi förtelmet, s álmot, hiteket, igazságot, a hiú képzelet szépelgéseit, a bérenc agyat, a bölcs s buta magyarázatokat, tömeget, egyént. Aztán az idő és a közöny, a fertőtlenitő, lefojtotta öngyilkos lázamat: harminchárom évnyi tapasztalat után mint vigasztalan harcteret jártam a mocskos, leprás életet: Különbékém, keserű remete, vállat vont és dolgozott: semmi se vonzotta már, csak a kivételek és – mint végső remény – a gyermekek.