Lelkiismeret

Fő-hóhérom a lelkiismeret maradt. Ahogy a tengeribeteg, fordúltam ki magamból, ha csak a szeme villant is. S az lángolt, csupa vád s büntetés: isten, az elhagyott, s a jog, a morál, s ami még nagyobb, az igazság igénye szüntelen nőtt bennem. Minden célom és hitem magát fürkészte, földi s mennyei: nem téves-e, rossz-e? Érv s szempont ami ellenfelemé volt, úgy érdekelt, mint akár őt. Perc és részlet helyett az Egész, a Teljes, a Végleges vonzott, valami Több-Mint-Én, nemes és örök; a hibás tett s gondolat mint szégyen mart, mint szenny, mely rám ragadt vagy épp belőlem sajdult: bűneim sebeiből nőttek erényeim.