Egyszerre mindenütt

Ami enyém volt, mindig visszahítt, tájak, asszonyok, könyvek. Mint akit az eseményei építenek, élményei: alkatrészeimet láttam bennük, gerendázatomat, nyílt vagy titkos falakat, tornyokat, szövetségeket. Kincses rejtelem, minden föld hívott, ismert, s idegen, s tudással és gyönyörrel volt tele: mint egy-egy nőbe, szerettem bele városokba, fénybe, Tátrába és Dolomitokba, a Bakonyba: pénz nélkül utaztam, diákmód, de szent sóvárgással: mindig a végtelent hurcolva, s tavat, rétet, hegytetőt váláskor mint mennyei szeretőt siratva – óh, számomra nincsen üdv, míg egyszerre nem leszek mindenütt!